Kockaházasok

Kontraszt

Helló Világ! A héten összeszedtem minden bátorságomat és megmutatom nektek az általam kevésbé kedvelt, de a Házhoz tartozó nem túl szép részeket. Teszem mindezt azért, mert Férj és Após elhatározta, hogy elég a káoszból és rendet raknak. Korábbi bejegyzésemben már írtam a melléképület tagolásáról, itt visszaolvashatjátok. Bár képet akkor sem mertem tenni róla, de most kerestem nektek a kezdetekről… És  nem, nem találtam többet. Pedig mindent átnéztem. Valahogy az agyam annyira nem szereti ezt a részt, hogy tudomást sem akar venni róla…

Az lenne ott a háttérben a melléképület, balról jobbra: kazánház, aknás garázs, galambketreces tároló, fás, betemetett kinti pottyantós és a szerszámos. Mindez alacsony tető alatt, aminek a teteje/padlástere deszkákból áll össze. A fedett rész kb. felénél vannak leválasztva ezek a kis “ólak”, és minden egyes rész között tyúkhálóból eszkábált kerítés volt. Ezt sem fotóztuk, talán jobb is.

Eddig ezeket a részeket nem lehetett megközelíteni, mert itt tároltuk a fel nem használt építési anyagokat, a sok-sok kartondobozt, a régi ajtó- és ablakkereteket és az egyéb lomokat. Aztán a fiúk gondoltak egyet és egy tervvel álltak elő. Felszámolták a tyúkhálót, kitakarították az ólakat, a dobozokat az első részbe rakták, a második lett a fás – jelen esetben a parkettás – kamra, a garázsban és a szerszámosban már viszonylagos rend uralkodik. Így egy sokkal nyitottabb és rendezettebb eredményt kaptunk, és még nem is végeztünk mindennel.

Aztán Férj egy teljes felújítás – értsd úgy: betonozás, villanyszerelés, gipszkartonozás, fűtés és víz kiépítése után – egy teljesen más funkciót adna az épületnek, amit még nem árulhatok el sajnos 🙂 Azt, hogy ez időben és pénzben mikorra lesz kész, megtippelni sem szeretném. Itt tartunk most:

A vasháló, a betonkeverő és a sóder majd eltűnik, ha megépül a terasz. A kis hullámtető csak oda van támasztva, többször rajta kaptam a kutyákat, ahogy élvezik, hogy így kint vannak, de nem esik rájuk az eső. Az aknás garázst jelenleg tárolásra használjuk – kerti bútorok és társaik – és a jövőben sem szeretnénk itt tartani a kocsit, mert a kaputól túl messze van és nagyon szűk a hely odabent. Meg hát ott van a “nagy” garázs is, Férj szépen ki is takarította, ott lakik az autónk. Kivéve, ha vizes az udvar és nem kockáztatjuk meg a beállást…

Lehet, hogy Férjre is átragadt a KonMari? Elég szabályosnak tűnik és még kategóriák szerint is van 😀

Sitt-hegyünk a kapunál szintén meg van még – összesen az egész telken 3 – ahogy jön a jobb idő, fel fogjuk számolni. Addig meg jó szolgálatot tesz 😉

Innentől pedig a szebb részletek:

Hóvirágaim átköltöztek a hálónk ablakába, így jobban szem előtt van és már reggel mosolygásra késztet 🙂

 

Bent az étkező asztalra eukaliptusz került, a kedvenc virágosom jóvoltából 🙂


És a végére egy rendezett nappali, ahol jó Itthon lenni 🙂 

Sok-sok tervvel készülünk a tavaszra és reméljük, hogy nagy változásokat fúj a szél felénk…

Jövő kedden pedig újabb Házas poszttal jelentkezem! Addig is ha szeretnétek további képeket látni egy-egy bejegyzésünk között, lájkoljatok és kövessetek minket Facebookon – Kockaházasok Blog –  és Instagramon – Kockahazasok1 – néven. Tartsatok velünk jövő héten is!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!