Kockaházasok

Szürkeség a köbön

Helló Világ! Karácsony utáni szabit kihasználva elkezdtük a polcok és képek felrakását és megejtettük a hőn áhított Ikea túránkat is. Egy kis szokásos itthoni tervezéssel indult, Férj zöld utat adott a listámra, majd a helyszíni szemle következett. Elég nagy zsákmánnyal tértünk haza, összességében elégedett vagyok. Egyedül a szőnyeg-kérdéskörben nem jutottuk közös nevezőre, és be sem fért… Tovább »

KockaKarácsony

Helló Világ! Múlt heti beköszönésem óta, – túl a kórházi élményeimen – már itthon pihenem ki a fáradalmakat. Szürreális élmény például az én örökmozgó lényemet pihenésre kényszeríteni… minthogy bárszéken ülve főzni vagy vasalni is 😀 Mert igaz, hogy Férj már előtte is házias volt, és most mindent magára is vállalt, de nem hagyott nyugodni, hogy… Tovább »

Kockás zászló a láthatáron

Helló Világ! Heti leg-leg-legszuperebb hír, hogy 4 hónappal az első villanyvezeték behúzása után végre van áramunk MINDENHOL! Innen  indultunk… ó és hol voltunk még itt a festett mennyezettől.  Hiába voltam bizakodó, rengeteg munka volt még hátra…Na de sikerült, villanyszerelőnk és segédje jött, látott és győzött! Egy nap alatt felrakták az összes kapcsolót, konnektort, minden elektromos dolog… Tovább »

Az első bútor a fedélzeten!

Helló Világ! A hetünk nagyon jól kezdődött, a fürdőszobában kezdenek alakulni a dolgok. A zuhanykabin alja megkapta a megfelelő lejtésben lerakott mozaikokat és a minifal is teljesen elkészült, a csempével együtt. Férj a hétvégén festeni készül itt, aztán várjuk a mesterünket a víz bekötésére.... Tovább »

Citrom illatú munkálatok

Helló Világ! Ott tartunk a történetben, hogy a teljesen glettelt előszobáról nem csatoltam be képet, íme! Innen nézve a jobb oldali falra kerül a plafonig érő gardróbszekrényünk, amit szintén az asztalos mesterünk csinál majd 🙂 Ezután a hetünk nagy része a hálószobákban telt. Jó lenne már ott pihenni is végre… Férj csiszolásai végeztével párszor felsöpörtem… Tovább »

Októberi utolsó szigetelés

Helló Világ! Ez a hét is eltelt, és ismét tartalmasra sikeredett. Már éppen kezdtem megszokni a konyhám látványát, erre a fiúk “elővigyázatosságból” tehát, hogy ne legyen minden még porosabb, fóliával lezárták. Így ha belépünk az előszobából és elnézünk jobbra, ez a látvány fogad. Most érzem csak igazán, hogy mennyire hiányozna a hozzáépítés. Konyhával kapcsolatban még… Tovább »

Boldogság, szürkülés

Helló Világ! A héten a korábban megkezdett munkák befejezésével foglalatoskodtunk. Vagyis a konyha padlója teljesen megkapta a fugázást, a felkapargatás után még egyszer letakarítottam ablaktisztítóval ( az volt a Háznál csak ), majd még egyszer másnap. Akkorra már készültem, átvittem a felmosószettemet és az illatos felmosószerrel haladtam végig minden egyes kövön. Szürreális élmény volt a… Tovább »

Fehér közeli látványosságok

Helló Világ! Két héttel szeptember vége előtt diófánk és gesztenyefánk is elérkezettnek látta az időt egy kis lombhullatásra, tehát innentől a kertben is helyt kell állnunk. És a paradicsom is terem még 🙂 Sok dolgot sikerült a héten befejeznünk! A konyha teljes glettelése kész van, beleértve a mennyezetet is ahová bekerültek a LED-es kockáink és… Tovább »

Mutatós részletek

Helló Világ! Új hét kezdődött számunkra és a legizgalmasabb fejezetek csak most következnek! Annyira beleásom magam a skandináv lakberendezési stílus témába, amennyire csak lehet. Kezd elhatalmasodni rajtam az érzés, hogy mit szeretnék látni az Otthonunkban. Na jó, legeslegjobban beköltözni szeretnék, festett falakkal, konyhabútorral és padlóval, csempével is megelégszem. Aztán majd úgyis meglátjátok. Haladunk tovább… Hoztam egy… Tovább »

Őszi csendélet

Helló Világ! Az ősz első napjait rengeteg munkával kezdtük, és még hol a vége. Új hír: a “kádasok” végre jelentkeztek. Ugye emlékeztek még? Az országba lépése a rendelt cuccoknak egybe esett volna a szülinapommal. Mivel csúszik a költözés, ez nem is idegesített különösen. Aztán írtak, hogy csúszás van. Majd eltelt még két hét, már kezdett érdekelni a… Tovább »

No pardon, még több karton!

Helló Világ! Lassan körbe érünk a Ház “becsomagolásával”. A végén össze fogom számolni, hogy hány tábla gipszkartont használtunk fel, mert harmincasával hoztuk el őket és jó pár körünk volt már eddig… De így minden sokkal egységesebb lesz, a szobák mennyezete után most a falakat kell burkolni. Nappali-étkező-konyha-fürdőszoba és a mi hálónk már kartonos a falakon is,… Tovább »

Haladásaink

Helló Világ! Újabb hét van mögöttünk, sok-sok eseménnyel! Történt ugyanis, hogy az Emag – eddig még soha-soha nem csinált ilyet, és több tucatszor rendeltünk tőlük -4-ből 1 olyan terméket adott el nekünk, ami a raktárkészletében nem szerepel, emiatt csúszik a 4 termék kiszállítása… Nem mintha be tudnánk már építeni, de akkor is nagyon rossz érzés…. Tovább »

Változások szele, avagy színezd újra…

Helló Világ! Kicsit körülnéztem a hazai házátalakítós blogok frontján, és hát meglepődtem. A legtöbben évek alatt készültek el beköltözhető állapotra, mi meg fél év alatt a homokos alaptól kezdve el szeretnénk jutni a szigetelt mennyezetig. Jó, az igaz, hogy én a legtöbb embernél türelmetlenebb is vagyok… De azt hiszem, hogy megéri/megérte ezt a fél évet… Tovább »

Gipszkarton és üveggyapot vonzásában

Helló Világ! Elstartolt az utolsó hónap is! Egyre izgatottabbak és fáradtabbak vagyunk, pedig a komoly építések csak ezután következnek! Egyik percben azt gondolom, hogy megcsináljuk, sikerülni fog, aztán ha egy mester a megbeszélt időpontra nem jelentkezik és nem lehet elérni, akkor felmerül a csúszás gondolata és a kedvünk leromlik. Persze senki nem fog pálcát törni… Tovább »

Áthidaló áttörések

Helló Világ! Rég nem jelentkeztem, vártam a megfelelő állapotokra 🙂 Büszkén mondhatom – illetve írhatom -, hogy a Férj és az Após jóvoltából megint szakember nélkül, pénztárcakímélő módon úsztuk meg az áthidalók beépítését. Minden a helyén van, még négyet kell aludni, és ablakos Kockaházasok leszünk! El se hiszem, hogy úgy kell majd bemennem a Házba,… Tovább »

Helló Június, 4 hónap elrepült…

Helló Világ! Éppen a napokban, azaz múlt szerdán 4 hónapja vagyunk tulajdonosai a Kockaházunknak! Rengeteg minden történt, szépülünk és épülünk, a jó hír pedig az, hogy már nincs vissza alig két hónap a tervezett beköltözésig… még 69 nap / + remélem semennyi… / A betonunk szépen megkötött mindenhol, ablakaink a múlt hétvégén nagyon jó helyre… Tovább »

Szorgoskodásunk eredményei

Helló Világ! Megkezdtük a “szeretem időszakot”, amikor mindenki a Ház épülésén szorgoskodik. Előtte azért rápihentünk. Vasárnap este megtartottuk az első szalonnasütős estünket, immáron az új kerti székekkel és asztallal. Ja, párnákat is vettük hozzá, minden szép kávé-színű és barna – itt sem a megszokott fehér vagy zöld mellett döntöttünk.  Tüzelő miatt nem kellett aggódnunk, mint… Tovább »

Beszerző körút

Helló Világ! Jó hírek hada következik képekben, kicsit sem ömlengősen 🙂 A héten nem volt nagy haladás, megint hála a folyamatos esős napoknak és a hidegnek, de legalább a veteménynek jót tett. Aztán elérkezett a várva-várt szombat reggel, hozzáteszem jól aludtam, de azért izgultam nagyon. Szerintem ritkán költenek el az emberek ilyen nagy összeget a JOY… Tovább »

Pinterest, PiciKe!

Helló Világ! Ez a poszt az álmodozásról fog szólni, mivel jelentős haladásról nem tudok beszámolni a házzal kapcsolatban. Pontosabban fogalmazva hatalmas köszönet a fiúknak a múltheti munkájukért! Mi továbbra is szedjük fel a metlakit és a betont, ahogy időnk engedi.  Mivel a Pinterest amúgy is jó barátom, összeválogattam az ízlésemnek megfelelő színeket, szobákat és elkezdtem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!