Helló Világ! Az ősz első napjait rengeteg munkával kezdtük, és még hol a vége.
Új hír: a “kádasok” végre jelentkeztek. Ugye emlékeztek még? Az országba lépése a rendelt cuccoknak egybe esett volna a szülinapommal. Mivel csúszik a költözés, ez nem is idegesített különösen. Aztán írtak, hogy csúszás van. Majd eltelt még két hét, már kezdett érdekelni a dolog, Férjet rávettem egy érdeklődő emailre. És ma kaptuk a hírt, a jövő hét elején kiszállítják az áhított kádat és a zuhanyajtót is. Egyszerű, letisztult formájú sarokkádat választottunk (a nagy áruházakban kaphatóakhoz vagy nem volt előlap, vagy volt benne valami hullámos díszítés, ezért szóba se jöhetett…). Mindenképpen előlap mellett döntöttünk volna, egyrészt mert a Kislakásban ez vált be, másrészt szerintem nem esztétikusak a szerelőablakok.
Valamint a zuhanykabinunk sem egészen kabin, ugyanis nem lesz tálcája, csak két üveg fala, amik oldal irányba csúsznak el és amit felül egy fehér fém keret tart össze. Kifelé nyílós kabinajtó gondolata nem fért meg/el a törölközőszárítós radiátor mellett. Itt is a fehér mellett döntöttünk, mivel akkor már a dupla mosdószekrényt és a mosógép fölötti szekrényt is megvettük, ami szintén fehér lett. A csempe szürkesége miatt nem szerettük volna túlcicomázni. Az online választásban a furdoszobaplaza.hu volt a segítségünkre.
Bréking, bréking! Elérkezett a hétfő, a kiszállítás napja és jelentem minden rendben, megjöttek a szépségek! Bár csomagolva vannak, így most erről külön képet nem csináltam.
Az előszoba ajtónk kerete is elkészült, gyorsan be is építettük, jól mutat majd, persze egy másik színben. És az ajtó formája passzol a kijelölt stílushoz. Amikor először láttuk, még lambéria és sárga fal vette körül, sötétnek és rondának hatott. Aztán már az elején félre tettük, nehogy megsérüljön a bontási munkálatok közepette.
Glettelésünk is halad, a konyha van a legelőrehaladottabb állapotban, ami a falakat illeti, a mennyezetre még mindig várjuk a világító kockáinkat, hamarosan remélem beérkezik az országba.
És meg is érkeztek a lámpák! Az biztos, hogy nem hagyományos és kicsit sem szokványos, ipari, nagyüzemi konyhákra jellemző a stílusa, de egy kocka tele LED-ekkel, süllyesztve a mennyezetbe, csak jó lehet! Após is nagyon várta már, ugyanis a pontos méretükre nem emlékeztünk, ezért csúszott a konyha plafonjának befejezése. Innentől zöld utat kaptunk 😉 Ez is csomagolva van, remélem majd a végeredményt mutathatom hamarosan.
És akkor roboghat a konyha festése és jöhet végre a bútorunk 🙂 Annyit vizualizálok már a konyháról, de még sok dolognak kell elkészülnie, hogy jöhessen. Mindig is süllyesztett, láthatatlan tartályos mosogatószer adagolót szerettem volna, de vétek lenne azért átvágatni a pultot, így ez a mosogatótálcába kerül, ez is egy bevett módszer pl. az Ikea-nál, aki most éppen kivonta a hőn áhított tartályt, így egyéb forrás után kutat a Férj.
Tv falunk is kapott egy kis glettet, meg hézagerősítőt és élvédőt, miket nem tanul az ember lánya…Már a facsavart és a fémcsavart is kötelezően tudnom kell megkülönböztetni 😀
Pár pici helyen kell még a gipszkartonozást befejezni, mint a képen a kéménynél például. Minden részen haladunk, a háló falainak glettelése tegnap megtörtént a lázas Férj által <3 ma pedig folytatja a többi szobával. Friss infó, a szobák is készen vannak!
Szóval ez úgy nézett ki, hogy lekapartuk a falakat, csavarral és malterral felragasztottuk a gipszkartont, a karton illesztéseinél a csavarok helyét legletteltük, majd hézagerősítőt tettünk rá, ezek után kapja az egész felület a glettet, majd csiszolást és festést. Ezt azért írom le, mert a napokban találkoztam egy lakással, ahol a tulaj csak egymás mellé csavarozta a kartonokat, majd lefestette. Messziről látszanak a táblák, pedig nem ez lenne a lényege…
A fürdőszoba, a konyha a “telibe glettelést” várja, és a wc is. A nagy közös térben is csak pár hézagerősítés van vissza, az előszobában még nem jártunk ilyen szempontból és az összes mennyezeten sem. Pepecselős munka, és jó anyagot kell keverni, de megéri. És ahhoz képest, hogy a Férj még soha nem csinált ilyet, elég ügyes 🙂
Külső szigetelő mesterünktől is kaptunk ígéretet, hogy bele fogunk férni a szeptemberbe. Szerencsések vagyunk, hogy nem kell az egész Házat körbe szigetelni, ezt már megtette előttünk az előző tulaj. Nekünk csak az előszoba és a konyha rész maradt, valamint az ablakok körüli javítások.
A kertben is mindig van tennivaló, a képen a napi termésünk 🙂 Úgy látszik meghálálja a sok locsolást az a pár szál paradicsom palánta 🙂 Tegnap tudtam mandulát szedni, sok-sok tormánk van és a birsalma is szépen érik. A körtefa sajnos menthetetlen, a helyére majd ültetünk egy újat jövőre.
Páratlan és utánozhatatlanul lelkes segédeink a képen, #sparcobeagle és #bodzabeagle, utóbbi felmentést kap, picinyeivel a hasában 🙂 Ők a legnagyobb koszban is jól érzik magukat.
Még egy jó hír mára, EON-osokkal a történetet ott hagytuk abba, hogy sok-sok telefonos össze-vissza kapcsolgatás után a letöltött kérvényt aláírva elpostáztam a címükre, miszerint kérjük a gáz ideiglenes szüneteltetését. Aztán adtam nekik két hetet, de semmi nem történt. Ma újabb 4 ügyintézőnek meséltem el, hogy mit szeretnék megtudni (legalább a levél megérkezett-e)…
A legjobb mondat mára, amit egy Főgázos mondott, miután átkapcsolt az EON-hoz:
Én: A kollégája kapcsolt át Önökhöz…(EON-os)
Ő: Bocsánat, de mi nem vagyunk kollégák….
Na jó, nem is ez a lényeg, nem kell egymást szeretni, de ha legalább együttműködnének…. Tehát a levél odaért, MAJD kapunk egy csekket, amiben az elmaradásunkat rendezhetjük, – ha van – MAJD egy újabb csekket a leszerelés költségéről, MAJD ha ez az összeg beérkezik, egy héten belül ŐK keresnek telefonon, és adnak időpontot 30-60 napon belüli kiszállásra! És ez még csak a leszerelés….kazán beüzemelés újabb ugyanilyen fizetős kör lesz. Éljen! Végeredményben pozitív fejlemény, hogy óhajtanak foglalkozni velem, miután MAJD előre fizetek.
Nem is bosszankodom, meleg nyárutót kértem, eddig úgy néz ki, hogy meg is kapom. A huzavonák után pedig még jobban fogjuk értékelni a központi fűtést, a világítást és az összes nehezen megszerzett luxust 🙂
Az egyik fesztivál plakátja után szabadon:
Mert az Otthon az a hely, ahol nyugalomban a lakásban van: térerő, wifi, majdnem ingyen víz, tele hűtő, mosógép és tiszta ruhák, kényelmes ágy és kanapé, forró zuhany, a kocsid a ház előtt, a kutyáid, nagy képernyős tv, youtube, PS3, csend amikor akarod, kajarendelés, a barátaid és még sok más! Hamarosan Nálunk is! 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: