Helló Világ!
Még mindig kert, udvar téma van nálunk soron. Megérkeztek az előkertbe az ecetfák, három párat kaptunk Anyóséktól. Férj szépen egy vonalban el is ültette őket. Megjegyzem, a “nagy takarítás és irtás” óta nem találtam eldobálva szemetet, ami szerintem nem is rossz eredmény. Pedig kétlem, hogy a szemetelők olvassák a blogot 😀 A kapu előtti rész vár még további rendezésre, remélem pár napon belül oda is eljutunk.
Fügefáink is új otthonra találtak, az utánuk keletkezett lyukat meg majd betemetjük…vagy ha eltűnik a sitt, ott is tudunk füvesíteni. Távoli tervek, bár Sógornőmék építkeznek, így reményeink szerint igényt tartanak egy-két halomra a négyből, a többiből meg feltöltjük a teraszt 😀
Ilyen szép, fekete és porhanyós földünk lett a kertben a szántás után, hála Apósnak 🙂 A telek a nádsorig tart, bal oldalon már a szamócákat felszámoltuk, helyette van sok tarackunk… A szőlő is marad a kerítésen takarás céljából, alatta a málnáink úgy néz ki, hogy szépen megeredtek.
Anyukától kaptunk friss eper palántákat, így 19 tő ment is az új helyére. Hatalmasak és zamatosak voltak neki tavaly, így az ici-pici szamóca után igazi kuriózum lesz nálunk 🙂 Ehhez kapcsolódva már gyűjtjük a kávézaccot, tavaly bevált a csigák elleni arcban 😉
Én pedig megint megmentettem 4 virágládányi hóvirágot, és ismeretlen eredetű növényt amik persze, hogy a leendő terasz helyén bújtak ki. Na ezért is mentem meg őket, meg mert jelen esetben Bodza nagyon szeret éppen rajtuk üldögelni.
Új hónap van, közeledik a tavasz, így az ajtódíszt is ideje lecserélni valami vidámabbra. Ehhez pár dolgot már bevásároltam a Pepcoban, és egy egyszerű türkiz kompozíciót szeretnék. Reméltem, hogy el tudom készíteni mára, de a nyulat még nem találtam meg hozzá.
Kert tervünk továbbgondolásaként beszereztük a vetőmagok egy részét is. A párosításokon még gondolkodunk, de előtte hatalmas tarack húzkodásba kezdünk…
Valamint Férj megtalálta a tökéletes kerítést, már csak a kivitelezésen, a mikor? és miből? kérdéseken kell gondolkodnunk. De ez egy későbbi posztunk lesz.
Nálunk már hivatalosan is kezdetét vette a tavasz, a bokrok indultak rügyezésnek és a madárkáink is visszajöttek a tujákra énekelni. Jó itt lenni, nagyon jó.
Aztán a szabad hétvégénkre jól elterveztem mindent, de szokás szerint túlterveztem magam 😀 Szombat délelőtt egy jótékonysági fitnesz napon vettünk részt, amiről hazaérve mozogni nem volt erőnk, hiába sütött a nap. Vasárnap pedig mivel esett az eső, gyors takarítás, gyors főzés, majd délután elmentünk megnézni a Balatont. Na meg egyet ücsörögni az ottani termálfürdőben, ahol a fáradt izmaink is megpihentek. Néha kell egy kis kikapcs 🙂
De már új hét van, hozom nektek az újdonságokat hamarosan! Ötleteim vannak, a kivitelezésben pedig akad segítségem 🙂
Itt szeretném megragadni az alkalmat, és köszönetet mondani Nektek, a sok visszajelzésért amit az Otthonok és Megoldások magazinban megjelent cikk után kaptam! Aki még nem olvasta, itt megteheti! 🙂
Jövő kedden pedig újabb Házas poszttal jelentkezem! Addig is ha szeretnétek további képeket látni egy-egy bejegyzésünk között, lájkoljatok és kövessetek minket Facebookon – Kockaházasok Blog – és Instagramon – Kockahazasok1 – néven. Tartsatok velünk jövő héten is!









Kommentek