Helló Világ!
Egy év telt el a beköltözésünk óta, a visszatekintő poszt után most egy érdekes kérdésre adok választ: kisvárosban vagy nagyvárosban olcsóbb az élet?
Először is a költözésünk miértje. Azt hiszem a leges-legelső igencsak rövidre sikerült posztomban már nagyjából választ adtam, – ITT – és ez teljesen fedi is a valóságot.
Nem tudtuk kihasználni a sok-sok étterem, mozi és egyéb szórakozási lehetőségeket, esküvőre készültünk, és veszettül gyűjtöttünk egy jobb életre. A szüleink közelsége miatt azóta sem bántuk meg ezt a nagy döntést, a 40 km pedig nem olyan nagy távolság, hogy így ne mennénk “fel” a nagyobb városba szórakozni, viszont magasabb élet színvonallal lett egy élhetőbb, nagyobb házunk.
Elkezdtem felvinni a havi rendszeres kiadásainkat és meglepő eredményre jutottam. Ehhez persze elővettem a Kislakás kiadásait is, hogy teljes képet tudjak Nektek adni 🙂
Szóval a 49 négyzetméterre a következő eredmények jöttek ki: víz-gáz-villany-közös költség-tv,internet-lakásbiztosítás-garázs bérlés per hó:
Ugyanez 120 négyzetméterre a következő: víz-gáz-villany-szemétszállítás-tv, internet-lakásbiztosítás per hó:
Meglepő, igaz? Ehhez persze nem számoltam a telefon és benzinköltséget, mert az túlságosan egyéni. A fix összegek pedig a fent leírtak. A Ház mellett szól, hogy nem kell garázst bérelnünk, közös költséget fizetnünk, a kocsira befizetett adó is kevesebb egy kisebb városban, viszont nyilván nem tudja felvenni a versenyt pl. a boltok szempontjából. Nem a nagyáruházakra gondolok, mert ez a 13.000 főt számláló város is rendelkezik 3 nagy szupermarkettel, és mi jellemzően ott vásárolunk, kivéve a tojást, amit még mindig a Mamától kapunk. Hanem mondjuk itt egy darab papír-írószer bolt van, vagy csak egy drogéria, méteráru bolt és még sorolhatnám. Ehhez mérten az, hogy nem kell versenyezniük, meglátszik az áraikon is.
Viszont kapsz egy nyugodtabb életet, kevesebb szmog- és emberáradatot, olcsóbb ingatlanokat, több ismerőst, dugómentes közlekedést, minden besétálható távolságban van, orvosi rendelőkkel, bölcsődékkel és óvodákkal, majdnem mindennel, amit megtalálsz a nagyvárosban is.
Az, hogy ennyire alacsonyan tudjuk tartani a Ház költségeit, nem jelenti azt, hogy ezt 19 fokban, kuporgatva értük volna el. Nagyon sok elektronikai eszközünk van, amit tudatosan úgy vásároltunk, hogy jó energetikai minősítést kapjon – A+ és felfele -, nyáron az ásott kútból locsolunk kint, téli estéken (még a bontásokból megmaradt padló, parketta, ablak és ajtókeret, mindenhol random nőtt, de már kivágott fa, bokor) fával tüzelünk. Nyilván a Ház megfelelő szigetelése, a 3 rétegű ablakaink, az álmennyezet megfelelő szigetelése is mind-mind egy olyan megtérülő befektetés volt a részünkről, ami igazolja ezt a nagy tervet 🙂
Amellett imádunk itt lakni, a bejárás sem okoz gondot, a kutyáinknak nagy helyük van szaladgálni, és tudjátok: MEGMENTETTÜNK EGY KOCKAHÁZAT!
Ha szeretnétek további képeket látni egy-egy bejegyzésünk között, likeoljatok és kövessetek be minket Facebookon, így nem maradtok le egy posztról sem! Még több tartalomért pedig Instagramon is megtaláltok. Tartsatok velünk legközelebb is!