Helló Világ! Rendhagyó poszt a mai, ugyanis utazni fogunk. Az uticél pedig Barcelona. Mivel már Karácsony tájékán tisztában voltunk vele, hogy a kisfiúnk érkezése miatt idén nem megyünk nyaralni, de még nyár előtt szeretnénk egy kicsit “rápihenni” a dolgokra, így jött a képbe Spanyolország.
Férj gyerekkori- nekem pedig szintén régi – barátunk és a barátnője – aki spanyol – hívtak bennünket még a télen és mi el is gondolkoztunk rajta. Az első “nem ajándékozunk Karácsonykor” mozgalom csúfos kudarcot vallott nálunk, így egy kisebb összeget azért mégis kaptunk, amit repülőjegyekre váltottunk. Szerencsére elég fittnek gondoltam magam, hogy bírni fogom a második trimeszter utolsó heteiben tervezett utazást és így is lett.
Hogy milyen terhesen repülni? Szerintem ugyanolyan, mint nem terhesen 😀 Kicsit előzékenyebbek voltak velem, a fémkaput ki kellett hagynom, helyette – természetesen női – motozást kaptam oda-vissza. Nem a kedvencem a repülés. Férj nagyban mutatta nekem az Alpokat,a tengerpartokat vagy bármit, csak bólogattam és néztem magam elé egy stabil pontot…
Alapvetően mivel a heti 2 M.A.X. edzésen – amit a Férj tart – részt tudtam venni, persze öregasszony tempóban, ugrások nélkül, konzultálva szülész- illetve védőnővel is, biztos voltam benne, hogy odakint a sok séta mellett két dologra lesz szükségem: padokra és nyilvános mosdóra 😀
Öt szép napot töltöttünk kint, az első kettőt hétköznap, így “hármasban” volt időnk felfedezni a várost. Első nap indulás itthonról, hajnali hármas keléssel. Fél ötre beértünk az őrzött parkolóba, onnan 8 perc a reptér. Hoztak-vittek minket. Reggeli hőmérséklet:1 fok, napközben 10 fok. 2,5 órás repülés, majd landolás fél 9 előtt. Szerencsére Férj kitűnően beszél angolul, de úgy vettük észre, hogy ez mindenhol alap. Szóval kikeveredtünk a reptérről, majd 20 percet vonatoztunk, hogy elérjük a központot. Kézi poggyászt húzkodtunk magunk után, amit – borsos áron ugyan- leadtunk estig megőrzésre. És mint két jó turista, vettünk egy térképet és elindultunk. Ekkor már közel 20 fok volt.
Elsőként megreggeliztünk egy kávézóban, majd besétáltunk a Joan Miró parkba, ahol mindenfelé sárga papagájok röpködtek és jó turista módjára sokkolt minket a sok-sok szép pálmafa. Itt próbáltunk egy kicsit pihenni és vettünk egy hatalmas és fura módon egyenes banánt is, de ez rágósabb volt az otthoninál és nem is annyira zamatos. Elsétáltunk egy stadion/aréna mellett, amit mint megtudtuk régen bikaviadalokra használtak, és a külső eredeti vázat meghagyva plázát csináltak belőle…
Majd felsétáltunk a Museu Nacional d’Art de Catalunya-ba, egyébként nagyban megkönnyítette a dolgunkat, hogy minden szintre vezetett mozgólépcső. Szerdai nap volt, így szinte csak hozzánk hasonlókkal találkoztunk, és persze minden szinten voltak selfie-bot és hűtőmágnes árusok, meg persze arany áron mért italok és gyorskaják. Azt gyorsan be kellett látnunk, hogy nem szabad semmit forintra átváltanunk, ha jól akarjuk érezni magunkat, illetve hogy az egészséges ételek is csak elvétve szerepelnek az étlapokon, így fel is függesztettük a diétát erre az időre.
Ennek örömére egy tésztázóban ebédeltünk, és nem tudok rosszat mondani. Minden egyes nap más étteremben ettünk, de a színvonal mindenhol az itthon megszokott átlag felett volt. Nem mellesleg Férj, aki nem eszik halat, igyekezett minden halas, tenger gyümölcsei ételt kipróbálni, ebben barátunk, a katalán születésű Cristina volt a segítségére, aki tudta, hogy melyik helyen a legfinomabbak a tipikus fogásaik.
Az estét úgy fél 10 körül egy tapas bárban vacsiztunk, ezt már ideiglenes lakóhelyünkön, Castelldefels-ben, alig 15 percre a katalán fővárostól.
A tapas a spanyol konyha egyik jellegzetessége. A tapasok kis adag ételek, lehet sonka, sajt, kolbász, szendvicsek, krumpli, olíva bogyó, tenger gyümölcsei, bármilyen étel, amiből lehet kis adagot felszolgálni. A szeszes italok mellé szolgálják fel a bárokban, éttermekben, és vannak már külön tapas bárok is. Nagyon hangulatos és nem mellesleg annyira másak az ízek… Itthon is szoktam csinálni görög salátát fetával és olivával, de a helyi oliváért konkrétan meg voltam veszve 😀
Koránkelők vagyunk, így 9-kor már teljesen kipihent állapotban maradtunk kettesben a belvárosi – kicsinek számító – kb. 70 négyzetmérteres lakásban. Reggelire – teljesen normális dologként – isteni Jamón Serranót és Chorizot ettünk, toast kenyérrel és paradicsommal, persze szigorúan az erkélyen. A sonkafélék persze jöttek is velünk haza a családnak szuvenír gyanánt 😀
Aztán nyakunkba vettük a várost, aminek saját kastélya (Castell de Fels) és hegyei vannak és nem mellesleg több, mint 63 ezren lakják, de ebből mi nem éreztük mondjuk azt a zsúfoltságot, mint Pesten. Második nap a strandot vettük célba, mindenhova GPS-el mentünk, csak a biztonság kedvéért, hogy jó irányba haladunk-e. Itt is egy elég nagy pláza, és sok nagyáruház van, köztük itthoni kedvencünk, a Lidl is, ahova a kíváncsiság miatt tértünk be és tátva maradt a szánk.
A spanyolok nagyon szeretnek esténként elmenni kis pinchó vagy tapas bárokba vacsorázni, napközben meg ebédelnek a munkahelyükön. Így ha későn is érnek haza, gyorsan és könnyen elkészíthető ételeket fogyasztanak. Ezért volt annyira sokkoló az itthoni szemmel végtelen hosszú kész kaják sora, amit tényleg csak melegíteni kell és persze a kimérve kapható számtalan tengeri áru, ami a fagyasztóládákban várja a gazdáit.
Viszont az áruk összetétele, a márkák nem különböztek a mieinktől, persze jó párat nem ismertünk. Amire viszont szükségünk volt, az papírzsepi, naptej és dobozos rostos üdítők nekem. Hosszú út állt előttünk, elég meredek emelkedőkkel, mire végre elértük a partot. Bírok én sétálni, csak nem valami gyorsan, így a kb. 2,5 kilométeres távot is eléggé sok idő alatt sikerült megtennünk…
De a tenger… valami csodálatos! Hogy saját homokos partjuk van, deszkákkal szegélyezett utakkal, valamint egy magyar szemmel széles kövezett járdával, ami mentén az éttermek sorakoztak. Egy eldobott cigicsikket, vagy eldobott szemetet nem láttunk sehol, földön áruló afrikai “márkás” cipő árusokat annál inkább. Viszont mivel még nem kezdődött el a strand szezon – majd csak májusban – így a nyilvános mosdók nem voltak nyitva, csak az éttermek oldalában természetesen. Azért Férj besétált a tengerbe is és kagylókat is szedtünk, amíg rá nem jöttem, hogy nekem nem is kellene hajolgatnom 😀
Úgy négy óra felé éheztünk meg igazán, így kiválasztottunk egy szimpatikus éttermet, ahol ismét egy istenit sikerült ennünk. Előétel gyanánt kínálták a csirkeszárnyakat, szám szerint kilenc darabot, így tudtam, hogy ehhez csak egy paradicsom-mozarella kombót és olivát kell rendelnem és ki fogok pukkadni. Így is lett. Férj pedig természetesen egy hatalmas tükörtojásos steak-et evett, hozzá saláta és sültkrumpli. Zsúfolt volt a hely, mégis gyors és kifogástalan kiszolgálást kaptunk, és az angollal sem volt gondja senkinek. Úgy jó két órát üldögéltünk a kissé szeles, pulcsis időben, kilátással a tengerre. Ez is hygge pillanat volt 🙂
Aztán mivel valahogy haza kellett jutnunk, hogy ne várjanak ránk sokat a szállásadóink, így felpattantunk a helyi buszra. Na jó, kicsit miattam is, lehet, hogy újabb egy óra lett volna az út, főleg teli hassal…
A napot egy pincho bárban zártuk, ahol a méretes fogpiszkálókat egy pohárban gyűjtve lehet a végén fizetni. És igen, direkt figyeltem, de a körülöttünk ülőkben fel sem merült, hogy csaljanak. Az én adagom úgy 2-3 darab volt, a fiúk azért többet is meg bírtak enni, hozzá pedig minden alkalommal helyi sört ittak. Én maradtam az őszilénél.
Az első két nap mérlege számokban: 20 km, majd 15 km séta, de nem tűnt megterhelőnek, néha azért kipróbáltunk pár padot 😉 A következő posztban elolvashatjátok, merre kalandoztunk még az utolsó három napban.
Ha szeretnétek további képeket látni egy-egy bejegyzésünk között, likeoljatok és kövessetek be minket Facebookon, így nem maradtok le egy posztról sem! Még több tartalomért pedig Instagramon is megtaláltok. Tartsatok velünk legközelebb is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: