Kockaházasok

Kockaházasok lettünk

Helló Világ!WP_20160202_008

 

Kockaházasok lettünk, boldog tulajdonosok  már egy hete 🙂 Történetünk 2009-ben kezdődik. Ekkor ismerkedtünk meg a Férjemmel. Fél évvel később már egy másik városban, lakástulajdonosok lettünk. Mellesleg Magyarország egyik legszebb nagyvárosában. Élveztük minden percét és nyüzsgését, de hátrahagytunk a családunkat, akiket így csak pár hetente hétvégén láthattunk.Majd idén gondoltunk egy merészet. Öt év után eladtuk a ,,kislakást” , visszatértünk a családi gyökereinkhez és belefogtunk egy családi kockaház felújításába. Ezt a történetet láthatjátok itt megelevenedni. Az érzés kellemes. Jó belegondolni, hogy megmenthetünk egyet a sok-sok kockaház közül. És ez lesz az Otthonunk. Így, nagy kezdőbetűvel. A folyamat előre láthatólag fél év alatt lezajlik, de a családunk és a Férjem szerint reménytelenül optimista lélek vagyok. Aztán majd meglátjátok! Igyekszem mindent dokumentálni, és megosztani az összes jó és rossz oldalát a történetünknek. Örülök, hogy belevágtunk, de hogy majd a végén is ezt mondom-e – van-e egyáltalán éles töréssel vége egy ház felújításának – azt nem tudom. Alakítani való mindig lesz, és én szeretném, ha nyár lenne. Mi több. Konkrét tervem van. Beköltözésünk dátuma egybeesik a születésnapommal, augusztus közepén. Vagyis eshet. Pár nap csúszást még elviselek 😀

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Rádliné Vasadi Gabriella says:

    Gratulálok! Nagyon jó írás! Pusz! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!