Kockaházasok

Tavaszi zsongás

Helló Világ! Itt a tavasz, és megint elkezdtünk kint szorgoskodni. Szépen lassan, de halad minden, ezért megmutatom Nektek a változásokat. A 9 nagy projekt 2019-re poszt – ITT – listájából már 4 fontos dolgot ki is pipálhatunk, sőt természetesen folytathatnám a váratlan kiadások posztot is, ahogy az lenni szokott egy családi háznál. Az első változás,… Tovább »

9 nagy projekt 2019-re: a második

Helló Világ! Újabb projektnek érkezett el az ideje, második a listából a médiafal lett. A gyors döntések hívei vagyunk és ez azonnal szerelem lett. Konkrét kifejezésekre kerestünk rá a fotótapéták között, így jutottunk el a Fuchs dekor oldalára ahol rengeteg gyönyörű, lendületes kép közül választhatunk. Magas minőséget ígértek, és ez így is lett. Kétféle gondolatunk volt, hogy… Tovább »

9 nagy projekt 2019-re

Helló Világ! Előző posztunkban megmutattam, hogy az elmúlt két év alatt hova is jutottunk, – ITT – és mindig nagyon jó érzés ezt így egyben látni, a sok munkát és emléket újra felidézni, na de nincs megállás idén sem! A terveinkről írok most Nektek, a változtatás jogát pedig természetesen fenntartom! Ez egy nagyon-nagyon jó kívánságlista,… Tovább »

Hogy állunk két év elteltével?

Helló Világ! Nagyon rég nem jelentkeztem, nézzétek el nekem, teljesen Anyuka üzemmódba váltottam. Észrevétlenül suhannak el a napok és a hetek, így ha van egy kis “énidőm” vagy picit pihenek és olvasok, vagy újabb projekteken töröm a fejem. Imádok tervezni, a következő átalakítás a kazánház lesz, de erről majd bővebben írok. Most egy kis betekintést… Tovább »

Élhető kisváros?

Helló Világ! Egy év telt el a beköltözésünk óta, a visszatekintő poszt után most egy érdekes kérdésre adok választ: kisvárosban vagy nagyvárosban olcsóbb az élet? Először is a költözésünk miértje. Azt hiszem a leges-legelső igencsak rövidre sikerült posztomban már nagyjából választ adtam, – ITT – és ez teljesen fedi is a valóságot. Nem tudtuk kihasználni… Tovább »

Visszatekintés, 2017.

Helló Világ! Most, hogy egy új év kezdődik, ideje összefoglalnunk mi is történt velünk 2017-ben.Januárban kicsit elkezdődött, jobban mondva folytatódott a dobozolós és rakodási mániám, – ITT –  majd kiéleződött a KonMari helyzet is. Azóta is tartja magát a rendszer és nekünk bevált! Jelenleg. Hogy babával ez hogy kivitelezhető, azt a Húgom kisebb-nagyobb sikerei bizonyítják,minden… Tovább »

Konyhás összegzés

Helló Világ! Rendhagyó posztot hoztam ma Nektek, ugyanis egy éves lett a konyhánk! Ez volt szerintem a legolvasottabb posztok egyike, nekem is személyes kedvencem. Jöjjön egy kis visszatekintés! Kezdjük az elején! Amikor megálmodtuk a Házat, a terveinkben egy sokkal kisebb konyharész szerepelt, történetesen a Ház másik, északi oldalán. Visszagondolva, ez egy hatalmas hiba lett volna…. Tovább »

Egység, nyár

Helló Világ! Legutóbb a terasz volt a téma, és mivel azóta a helyzet változatlan, most a Házra koncentráltunk, ami a belsőt illeti. A nagy melegek miatt tolódik a terasz lapozása, na meg időnk is mint a tenger… Jó is lenne, de nem így van. Újabb hétvégi iskolák, Após újabb építkezése és még az időjárás sem áll… Tovább »

Színek és formák, avagy a betonláz

Helló Világ! Legutóbbi bejelentkezésem óta ismét építési szakaszba léptünk! Megint Após és Férj alkotnak, amikor idejük engedi. Az alap kiásása után megjöttek végre – 3 hét késéssel – a zsaluköveink, ebből 3 sor ment az árokba. A terasz így pontosan kimérve is majdnem 40 négyzetméter lesz. Egy gyorsan “szerkesztett” képet már mutattam, és nem lesz… Tovább »

Fél éves visszatekintés

Helló Világ! Tudom, hogy az újdonságokkal kellene kezdenem, de mégis engedjetek meg nekem egy kis visszatekintést. Fél év telt el a beköltözésünk óta. Rohamtempóban halad az idő, ezt a bejegyzést éppen egy éve írtam. Költözésünk sem volt egy egyszerű művelet, a kupit igyekeztem pár hét alatt felszámolni, ilyen volt az első hetekben. Annyira biztosan tudtam, hogy mit… Tovább »

Kontraszt

Helló Világ! A héten összeszedtem minden bátorságomat és megmutatom nektek az általam kevésbé kedvelt, de a Házhoz tartozó nem túl szép részeket. Teszem mindezt azért, mert Férj és Após elhatározta, hogy elég a káoszból és rendet raknak. Korábbi bejegyzésemben már írtam a melléképület tagolásáról, itt visszaolvashatjátok. Bár képet akkor sem mertem tenni róla, de most… Tovább »

Szürkeség a köbön

Helló Világ! Karácsony utáni szabit kihasználva elkezdtük a polcok és képek felrakását és megejtettük a hőn áhított Ikea túránkat is. Egy kis szokásos itthoni tervezéssel indult, Férj zöld utat adott a listámra, majd a helyszíni szemle következett. Elég nagy zsákmánnyal tértünk haza, összességében elégedett vagyok. Egyedül a szőnyeg-kérdéskörben nem jutottuk közös nevezőre, és be sem fért… Tovább »

Újévi rendszerezés

Helló Világ! A karácsonyi evés-ivás után ideje ismét a Ház szépítgetésére koncentrálni. Napjaim egy része minden esetben a dolgozóban lévő dobozok felszámolásával telik, már alig van egy pár, azoknak meg szekrények híján nem lesz helye még egy jó ideig… Férj kapott az Anyósától egy sarokpolcot a dolgozóállomása mellé, aminek egy részét ki is sajátítottam a… Tovább »

KockaKarácsony

Helló Világ! Múlt heti beköszönésem óta, – túl a kórházi élményeimen – már itthon pihenem ki a fáradalmakat. Szürreális élmény például az én örökmozgó lényemet pihenésre kényszeríteni… minthogy bárszéken ülve főzni vagy vasalni is 😀 Mert igaz, hogy Férj már előtte is házias volt, és most mindent magára is vállalt, de nem hagyott nyugodni, hogy… Tovább »

Költözés után

Helló Világ! Heti, szokásos összefoglalónk még mindig munkálatokról szól, de már egy sokkal kellemesebb részéről. Beköltöztünk, az új illatok és a visszakapott “édeskettes és két kutya” kombó pedig egészen új élmény. Mivel eddig a Kislakásban, csak Sparco és mi laktunk, a Bodzával való lét is új nekünk. Jelentem ők imádnak kint lenni, napközben a kutyaházon… Tovább »

Kalandos költözés

Helló Világ! Ez az 50. bejegyzésem február óta, és átléptük a 26 ezres olvasottságot! Annyira köszönöm Nektek, hogy végigkísértétek az egész felújítást! Na de nem búcsúzkodom, még nem értünk a történet végére! Még tegnap, azaz vasárnap szerettem volna jelentkezni, de csak ma értem ide… Mindjárt kiderül az oka is. Víz-gáz-fűtés szerelő mesterünk a héten egy… Tovább »

Kockás zászló a láthatáron

Helló Világ! Heti leg-leg-legszuperebb hír, hogy 4 hónappal az első villanyvezeték behúzása után végre van áramunk MINDENHOL! Innen  indultunk… ó és hol voltunk még itt a festett mennyezettől.  Hiába voltam bizakodó, rengeteg munka volt még hátra…Na de sikerült, villanyszerelőnk és segédje jött, látott és győzött! Egy nap alatt felrakták az összes kapcsolót, konnektort, minden elektromos dolog… Tovább »

Fehér, fényes véghajrá

Helló Világ! Újabb hét, újabb projekteken vagyunk túl és milyen közel már a vége… Férj ígéretéhez híven másodszor is kifestette a fürdőszobát és a wc-t, majd folytatta a festést a szobákban. A háló lesz az egyetlen, ami eltérő színt fog majd kapni, tehát itt csak mennyezetet festett, a két másik szobában pedig mindent, természetesen matt… Tovább »

Az első bútor a fedélzeten!

Helló Világ! A hetünk nagyon jól kezdődött, a fürdőszobában kezdenek alakulni a dolgok. A zuhanykabin alja megkapta a megfelelő lejtésben lerakott mozaikokat és a minifal is teljesen elkészült, a csempével együtt. Férj a hétvégén festeni készül itt, aztán várjuk a mesterünket a víz bekötésére.... Tovább »

Citrom illatú munkálatok

Helló Világ! Ott tartunk a történetben, hogy a teljesen glettelt előszobáról nem csatoltam be képet, íme! Innen nézve a jobb oldali falra kerül a plafonig érő gardróbszekrényünk, amit szintén az asztalos mesterünk csinál majd 🙂 Ezután a hetünk nagy része a hálószobákban telt. Jó lenne már ott pihenni is végre… Férj csiszolásai végeztével párszor felsöpörtem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!