Kockaházasok

Tavaszi zsongás

Helló Világ! Itt a tavasz, és megint elkezdtünk kint szorgoskodni. Szépen lassan, de halad minden, ezért megmutatom Nektek a változásokat. A 9 nagy projekt 2019-re poszt – ITT – listájából már 4 fontos dolgot ki is pipálhatunk, sőt természetesen folytathatnám a váratlan kiadások posztot is, ahogy az lenni szokott egy családi háznál. Az első változás,… Tovább »

A szoba csere

Helló Világ! Ha valami állandó nálunk, az a változás. Ami most a babaszobát érinti. Ugyanis a kis lakója éppen kinőtte, ami az Apukájának meg kapóra jött. Szóval ők ketten helyet cseréltek. Íme pár kép a kezdeti állapotokról, amikor még a dolgozó és a játszószoba megfértek egy helyen. Valamint Soma még hagyta is dolgozni az Apukáját…… Tovább »

9 nagy projekt 2019-re: a második

Helló Világ! Újabb projektnek érkezett el az ideje, második a listából a médiafal lett. A gyors döntések hívei vagyunk és ez azonnal szerelem lett. Konkrét kifejezésekre kerestünk rá a fotótapéták között, így jutottunk el a Fuchs dekor oldalára ahol rengeteg gyönyörű, lendületes kép közül választhatunk. Magas minőséget ígértek, és ez így is lett. Kétféle gondolatunk volt, hogy… Tovább »

Hogy állunk két év elteltével?

Helló Világ! Nagyon rég nem jelentkeztem, nézzétek el nekem, teljesen Anyuka üzemmódba váltottam. Észrevétlenül suhannak el a napok és a hetek, így ha van egy kis “énidőm” vagy picit pihenek és olvasok, vagy újabb projekteken töröm a fejem. Imádok tervezni, a következő átalakítás a kazánház lesz, de erről majd bővebben írok. Most egy kis betekintést… Tovább »

Babaszoba készülőben

Helló Világ! Ígértem a babaszobás posztot, és úgy érzem, nem sokáig húzhatom már, így két részletben olvashatjátok a kisszoba átalakulását. Az előzményekbe nem szeretnék nagyon belemenni, annyit előljáróban, hogy fiatalabb a blog megszületése, mint a vágy, hogy kisbabánk legyen. Sok-sok fájdalom és küzdelem van a sorok és évek mögött, így csak az a nagyon szűk… Tovább »

Kert és terasz változások

Helló Világ! Legutóbbi két posztunkban – ITT – és – ITT – Barcelonai utazásunkat olvashattátok, az ezt megelőző posztban, valamikor Húsvét táján írtam – ITT – utoljára a Házban történtekről. Három érdekes szál fut azóta is nálunk: a kertprojekt a teraszprojekt és a babaszoba projekt Kezdjük is a kerttel. Az elmúlt két évben kő kemény… Tovább »

Élhető kisváros?

Helló Világ! Egy év telt el a beköltözésünk óta, a visszatekintő poszt után most egy érdekes kérdésre adok választ: kisvárosban vagy nagyvárosban olcsóbb az élet? Először is a költözésünk miértje. Azt hiszem a leges-legelső igencsak rövidre sikerült posztomban már nagyjából választ adtam, – ITT – és ez teljesen fedi is a valóságot. Nem tudtuk kihasználni… Tovább »

Konyhás összegzés

Helló Világ! Rendhagyó posztot hoztam ma Nektek, ugyanis egy éves lett a konyhánk! Ez volt szerintem a legolvasottabb posztok egyike, nekem is személyes kedvencem. Jöjjön egy kis visszatekintés! Kezdjük az elején! Amikor megálmodtuk a Házat, a terveinkben egy sokkal kisebb konyharész szerepelt, történetesen a Ház másik, északi oldalán. Visszagondolva, ez egy hatalmas hiba lett volna…. Tovább »

Terasz fejezet

Helló Világ! Összevártam megint egy jó adagnyi “szépülést”, hogy egyben mutathassam meg Nektek. Mint az megszokott, mivel magunk csináljuk, így a terasz projekt egészen elhúzódott – és még máig is tart. Szóval a kijelölés, a tervezés valamikor áprilisban történt – ITT – Májusban már állt az alap, majd homokoztunk egy kicsit, majd döngöltünk és a… Tovább »

Egység, nyár

Helló Világ! Legutóbb a terasz volt a téma, és mivel azóta a helyzet változatlan, most a Házra koncentráltunk, ami a belsőt illeti. A nagy melegek miatt tolódik a terasz lapozása, na meg időnk is mint a tenger… Jó is lenne, de nem így van. Újabb hétvégi iskolák, Após újabb építkezése és még az időjárás sem áll… Tovább »

A vitorlák

Helló Világ! Ismét eltelt egy hónap és én nagyjából észre sem vettem. Új munkahelyem van, ahonnan igaz, hogy előbb hazaérek, de a napi feladatok így nyáron csak sokasodtak. Gondolok itt a kert locsolására, a kutyákkal való esti tennivalókra, na meg a főzés-mosás-vasalás háromszögre… A takarítás a hétvégére szorult, az edzések, a boltba járások és a… Tovább »

A levendula és a szürke fal esete

Helló Világ! Az utóbbi posztom óta csak apró változások történtek nálunk, ám de annál jelentősebbek.  Nem akartalak benneteket untatni a dolgos hétköznapokkal úgy, hogy nem tudok legalább kicsi eredményeket is felmutatni. Ezért összevártam egy egész hónapot… A terasz még mindig “köt”, akarom mondani idő hiányában a lapozása még várat magára… Esténként azért – lapozás ide… Tovább »

Terasz és strand a javából

Helló Világ! Legutóbbi bejegyzésünk óta a várva-várt hatalmas lépésünk sikeresen “befejeződött”, azaz szilárdul pár hétig 🙂 De ne szaladjunk ennyire előre… Férj és Após összesen bő 3 hetet töltött azzal, hogy a leendő teraszunk betöltése megvalósulhasson. Eltűnt a szemünk elől a két hatalmas sittkupac, és még ez sem volt elég – szerencsére – a hátsó kupacból… Tovább »

Színek és formák, avagy a betonláz

Helló Világ! Legutóbbi bejelentkezésem óta ismét építési szakaszba léptünk! Megint Após és Férj alkotnak, amikor idejük engedi. Az alap kiásása után megjöttek végre – 3 hét késéssel – a zsaluköveink, ebből 3 sor ment az árokba. A terasz így pontosan kimérve is majdnem 40 négyzetméter lesz. Egy gyorsan “szerkesztett” képet már mutattam, és nem lesz… Tovább »

Fél éves visszatekintés

Helló Világ! Tudom, hogy az újdonságokkal kellene kezdenem, de mégis engedjetek meg nekem egy kis visszatekintést. Fél év telt el a beköltözésünk óta. Rohamtempóban halad az idő, ezt a bejegyzést éppen egy éve írtam. Költözésünk sem volt egy egyszerű művelet, a kupit igyekeztem pár hét alatt felszámolni, ilyen volt az első hetekben. Annyira biztosan tudtam, hogy mit… Tovább »

Bútorforgás

Helló Világ! Változatos heteken vagyunk túl, szerencsére. Kicsit leeresztettünk az elmúlt időszakban – idő hiányában – de minden héten próbáltam a Házra koncentrálni, valamit szépíteni rajta. A kapun túl megmetszettük a fákat és bokrokat, a feleslegeseket el is távolítottuk, így kicsit rendezettebb lett az összkép itt is. Anyóséktól kapott ecetfáink megeredtek, Mamától pedig kaptunk pár örökzöld… Tovább »

Díszíts, ültess, alkoss!

Helló Világ! A héten is szorgoskodtunk, kint és bent egyaránt. Férj új oszlopokat ütött le és ezzel visszaállította eredeti funkciójában a kert kerítést, ami most már kutyabiztos is 🙂 A régi ajtó itt egy üveges ablakkeret volt, most egy jó fa kerettel egy sokkal szebbet csinált, amit csak le kell emelni, ha be szeretnénk jutni… Tovább »

Türkiz mánia

Helló Világ! A tavasz érkezésével kicsit megsokasodtak a teendőink, de a napsütés mindenért kárpótol 🙂 Igyekeztem kívül-belül szépíteni a portát és készülni az újabb projektekre. Az egyik ilyen volt, hogy a régi gyertyatartó színével egyáltalán nem voltam kibékülve, így a megoldás természetesen az átfestés lett, ismét akrillal. Egy már-már feketés, sötétszürke színt kevertem ki, de… Tovább »

Tiszta udvar…

Helló Világ! Még mindig kert, udvar téma van nálunk soron. Megérkeztek az előkertbe az ecetfák, három párat kaptunk Anyóséktól. Férj szépen egy vonalban el is ültette őket. Megjegyzem, a “nagy takarítás és irtás” óta nem találtam eldobálva szemetet, ami szerintem nem is rossz eredmény. Pedig kétlem, hogy a szemetelők olvassák a blogot 😀 A kapu… Tovább »

Kontraszt

Helló Világ! A héten összeszedtem minden bátorságomat és megmutatom nektek az általam kevésbé kedvelt, de a Házhoz tartozó nem túl szép részeket. Teszem mindezt azért, mert Férj és Após elhatározta, hogy elég a káoszból és rendet raknak. Korábbi bejegyzésemben már írtam a melléképület tagolásáról, itt visszaolvashatjátok. Bár képet akkor sem mertem tenni róla, de most… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!