Kockaházasok

9 nagy projekt 2019-re

Helló Világ! Előző posztunkban megmutattam, hogy az elmúlt két év alatt hova is jutottunk, – ITT – és mindig nagyon jó érzés ezt így egyben látni, a sok munkát és emléket újra felidézni, na de nincs megállás idén sem! A terveinkről írok most Nektek, a változtatás jogát pedig természetesen fenntartom! Ez egy nagyon-nagyon jó kívánságlista,… Tovább »

Terasz és strand a javából

Helló Világ! Legutóbbi bejegyzésünk óta a várva-várt hatalmas lépésünk sikeresen “befejeződött”, azaz szilárdul pár hétig 🙂 De ne szaladjunk ennyire előre… Férj és Após összesen bő 3 hetet töltött azzal, hogy a leendő teraszunk betöltése megvalósulhasson. Eltűnt a szemünk elől a két hatalmas sittkupac, és még ez sem volt elég – szerencsére – a hátsó kupacból… Tovább »

Bútorforgás

Helló Világ! Változatos heteken vagyunk túl, szerencsére. Kicsit leeresztettünk az elmúlt időszakban – idő hiányában – de minden héten próbáltam a Házra koncentrálni, valamit szépíteni rajta. A kapun túl megmetszettük a fákat és bokrokat, a feleslegeseket el is távolítottuk, így kicsit rendezettebb lett az összkép itt is. Anyóséktól kapott ecetfáink megeredtek, Mamától pedig kaptunk pár örökzöld… Tovább »

Díszíts, ültess, alkoss!

Helló Világ! A héten is szorgoskodtunk, kint és bent egyaránt. Férj új oszlopokat ütött le és ezzel visszaállította eredeti funkciójában a kert kerítést, ami most már kutyabiztos is 🙂 A régi ajtó itt egy üveges ablakkeret volt, most egy jó fa kerettel egy sokkal szebbet csinált, amit csak le kell emelni, ha be szeretnénk jutni… Tovább »

Tiszta udvar…

Helló Világ! Még mindig kert, udvar téma van nálunk soron. Megérkeztek az előkertbe az ecetfák, három párat kaptunk Anyóséktól. Férj szépen egy vonalban el is ültette őket. Megjegyzem, a “nagy takarítás és irtás” óta nem találtam eldobálva szemetet, ami szerintem nem is rossz eredmény. Pedig kétlem, hogy a szemetelők olvassák a blogot 😀 A kapu… Tovább »

Kerti tervek, tavasz

Helló Világ! A hétvégénk egy kis gallyazással telt, a kisajtó előtti területet kezdtük megnyirbálni, és sokat haladtunk. Olyan mennyiségű elburjánzott borostyán és cserje van, hogy 4 nagy kupacunk lett. A tujasorunk is elég koros lehet már, ha lesz egyszer új kerítésünk, akkor majd kivágjuk, addig legalább takarja a tetőt. Mert alul bizony nincsenek ágai, se levelei…… Tovább »

Citrom illatú munkálatok

Helló Világ! Ott tartunk a történetben, hogy a teljesen glettelt előszobáról nem csatoltam be képet, íme! Innen nézve a jobb oldali falra kerül a plafonig érő gardróbszekrényünk, amit szintén az asztalos mesterünk csinál majd 🙂 Ezután a hetünk nagy része a hálószobákban telt. Jó lenne már ott pihenni is végre… Férj csiszolásai végeztével párszor felsöpörtem… Tovább »

Főszerepben a mennyezet

Helló Világ! Új hét, új fejleményeink vannak. Hosszas telefonálgatás során kiderült, hogy mesterünk hiába vitte el a nyilatkozatunkat, nekünk kell kezdeményezni a kazáncseréhez a gázóra ideiglenes leszerelését. Kérvényt írtam, majd közölték, hogy 30-60 nap, mire kijönnek az E-ON emberei, igen, nem a Főgázosok. TESSÉK??? Addig nem lesz fűtés? Belemegyünk így a hideg őszi estékbe? És… Tovább »

Fal evolúció

Helló Világ! A szabadságunk utolsó napjait töltjük, és egy hetünk alatt rengeteg fronton történt változás! Vegyük csak sorjában… Történés 1: a villanyszerelőnk jelentkezett! Na jó, éppen ráírtunk, hogy mikor tud jönni, a válasz az volt hogy most azonnal! Jött is, betette a kért plusz kapcsolót, majd el is ment. Legközelebb egy bő hét múlvára van… Tovább »

Gipszkarton és üveggyapot vonzásában

Helló Világ! Elstartolt az utolsó hónap is! Egyre izgatottabbak és fáradtabbak vagyunk, pedig a komoly építések csak ezután következnek! Egyik percben azt gondolom, hogy megcsináljuk, sikerülni fog, aztán ha egy mester a megbeszélt időpontra nem jelentkezik és nem lehet elérni, akkor felmerül a csúszás gondolata és a kedvünk leromlik. Persze senki nem fog pálcát törni… Tovább »

Cső, csövek – az építési szakasz

Helló Világ! Utolsó bejelentkezésem óta jócskán felgyorsultak az események, mármint a mi tempónkhoz képest 😀 A rengeteg homok kihordása után ugye pihenésképpen lebontottuk a terasz ronda sárga hullám műanyag borítását, a lambéria földtől a plafonig eltűnt az előszobából, ezután új miniprojektet kellett keresnünk magunknak. A hétvégén túl vagyunk az első fű/gaz vágáson is 😀 Azt… Tovább »

Szépítgetés kívülről, avagy a hasznos rombolás

Helló Világ! A hétvégénk ismét jól sikerült, de mindig rájövök, hogy kevés az időnk. Kevés nekem az egy-huszonnégy óra az általam betervezett dolgokra.  A jelenlegi két – leendő három – szobánk teljesen kész van, mármint homokügyileg. Kiszedtük a 6 centit, várja a mestert. Aki azonban csak akkor tud jönni, ha a ház másik oldalán ugyanez… Tovább »

Tavasszal a fűben

Helló Világ! Jó hírek, gyors haladás van. Metlaki nincs, betonréteg nincs, betonhalmunk a kert végében van -lehet, hogy ezért nem terveztünk arrafelé ablakot? – , áram sincs már a házban, csak egy kijelölt helyen. Homoktengerünk van, amin még a döngölés sem segített. A ház beszintezve, vagyis kiszintezve, kijelöltünk az egy métereket az összes falon. Aztán… Tovább »

Ház és homok, föld és kert

Helló Világ! Munkafolyamatunk mélyére értünk. Nincs több rejtett linóleum és dupla fapadló sem. Öröm van 🙂 Leértünk az Ház aljára. Egész a homokhoz. Már jóval előtte kikerült a parketta, alatta ugye megtaláltuk az agyonszegelt fapadlót, de tegnap átverekedtük magunkat rajta. Szép és teljesen száraz homokra bukkantunk. Így ha már a padlót nem söpörhetem, akkor takarításmániámnak eleget… Tovább »

Újratervezés 7.0

Helló Világ! Már annyira azt hittem/hittük, hogy a Tervek, tervrajzok poszt megírása a végleges elrendezést jelenti, tévedtünk. Szerencsére 🙂 Ugyanis ahogy már az előző posztban utaltam rá, találkoztunk egy nagyon jó térlátással rendelkező hölggyel, aki új megvilágításba helyezte a ház sorsát. Felvázolt nekünk egy olyan lehetőséget, hogy még én is elámultam, mit lehet ebből a… Tovább »

Buxuskörülmények

Helló Világ! Tudom, nem jellemző rám, hogy egy hétig ne jelentkezzem, de lelassultak az események a portánkon. Nem, nem a mi lelkesedésünk hagyott alább, hanem mostanában egymást érték a családi ünnepek, névnapok, szülinapok, disznóvágás és társaik, így minden másnap csak egy-két óránk maradt sötétedésig. A falbontással szándékosan várunk még mindig, ugyanis az egy nagyobb volumenű… Tovább »

Lomtalanítás, mint véget nem érő folyamat

Helló Világ! A múlt hetünk és a hétvégénk egyik fele is lomtalanítással telt. És ha bárki azt hinné, hogy végeztünk, az nagyon téved. Ugyanis adott egy “huszonakárhány” méter hosszú melléképület. Abban akár ötven éves dolgokat is talál az ember. Képet most nem rakok, nem szeretnék lesokkolni senkit sem. De azért érzékeltetem a helyzetünket. Az épület… Tovább »

Dzsungelharcosok

Helló Világ! Fárasztó hétvége van mögöttünk. Finoman szólva is lehetetlen küldetésre vállalkoztunk. A “kis” porta -cirka 1300 nm – dzsungelének kiírtása volt a nemes feladat. Ha el tudtok képzelni annyi fát és bokrot, ami ott volt…amit évtizedeken át csak hagytak nőni, nőni és nőni. Minden egyes centijén a portának kicsi cserjék vagy kiöregedett gyümölcsfák sorakoztak,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!