Kockaházasok

Októberi utolsó szigetelés

Helló Világ! Ez a hét is eltelt, és ismét tartalmasra sikeredett. Már éppen kezdtem megszokni a konyhám látványát, erre a fiúk “elővigyázatosságból” tehát, hogy ne legyen minden még porosabb, fóliával lezárták. Így ha belépünk az előszobából és elnézünk jobbra, ez a látvány fogad. Most érzem csak igazán, hogy mennyire hiányozna a hozzáépítés. Konyhával kapcsolatban még… Tovább »

Az ásó, a kémény és a fuga esete

Helló Világ! Robogunk tovább, ami a változásokat, szépülést-épülést illeti. Víz-gáz-fűtés szerelő Mesterünk is meglátogatott minket ismét, a beadott és elfogadott engedélyeket és a gáztervet hozta, majd azt mondta, megkezdhetjük a régi gázcső kiásását. Hogy MIT? Igen, elfelejtette mondani/nem hallottuk stb, pedig lett volna rá időnk… Így a pontos helymeghatározás után Após egy pár óra alatt… Tovább »

Főszerepben a mennyezet

Helló Világ! Új hét, új fejleményeink vannak. Hosszas telefonálgatás során kiderült, hogy mesterünk hiába vitte el a nyilatkozatunkat, nekünk kell kezdeményezni a kazáncseréhez a gázóra ideiglenes leszerelését. Kérvényt írtam, majd közölték, hogy 30-60 nap, mire kijönnek az E-ON emberei, igen, nem a Főgázosok. TESSÉK??? Addig nem lesz fűtés? Belemegyünk így a hideg őszi estékbe? És… Tovább »

Fal evolúció

Helló Világ! A szabadságunk utolsó napjait töltjük, és egy hetünk alatt rengeteg fronton történt változás! Vegyük csak sorjában… Történés 1: a villanyszerelőnk jelentkezett! Na jó, éppen ráírtunk, hogy mikor tud jönni, a válasz az volt hogy most azonnal! Jött is, betette a kért plusz kapcsolót, majd el is ment. Legközelebb egy bő hét múlvára van… Tovább »

08.01. Fél éves KockaHázasok

Helló Világ! A múlt hét a “Nem jelentkezünk, ne keressetek! ” címet hivatalosan is elnyerhetné! A villanyszerelő elérhetetlen, a kiszállítások csúsznak az ember idegei meg morzsolódnak… Ilyen kálváriát 4 háztartási gép miatt :O Immáron a 18. határidőn túli ki nem szállított napnál tartunk az Emag részéről, amit nem is egy panaszlevélben meg is fogalmaztunk, csak… Tovább »

Haladásaink

Helló Világ! Újabb hét van mögöttünk, sok-sok eseménnyel! Történt ugyanis, hogy az Emag – eddig még soha-soha nem csinált ilyet, és több tucatszor rendeltünk tőlük -4-ből 1 olyan terméket adott el nekünk, ami a raktárkészletében nem szerepel, emiatt csúszik a 4 termék kiszállítása… Nem mintha be tudnánk már építeni, de akkor is nagyon rossz érzés…. Tovább »

Felvillanyozódás

Helló Világ! Beléptünk a véghajrába… le sem merem írni hány napunk van még a tervezett beköltözésig. Szabik már kikérve, úgyhogy nincs visszaút, ha nem leszünk kész sem henyélhetünk egy hétig! Biztos vagyok benne, hogy találunk magunknak feladatot. Ugyanis előre kipihentük magunkat már a költözés előtt. ( Ez így túlzás, mert fél éve minden szabad percünket… Tovább »

Változások szele, avagy színezd újra…

Helló Világ! Kicsit körülnéztem a hazai házátalakítós blogok frontján, és hát meglepődtem. A legtöbben évek alatt készültek el beköltözhető állapotra, mi meg fél év alatt a homokos alaptól kezdve el szeretnénk jutni a szigetelt mennyezetig. Jó, az igaz, hogy én a legtöbb embernél türelmetlenebb is vagyok… De azt hiszem, hogy megéri/megérte ezt a fél évet… Tovább »

Gipszkarton és üveggyapot vonzásában

Helló Világ! Elstartolt az utolsó hónap is! Egyre izgatottabbak és fáradtabbak vagyunk, pedig a komoly építések csak ezután következnek! Egyik percben azt gondolom, hogy megcsináljuk, sikerülni fog, aztán ha egy mester a megbeszélt időpontra nem jelentkezik és nem lehet elérni, akkor felmerül a csúszás gondolata és a kedvünk leromlik. Persze senki nem fog pálcát törni… Tovább »

Szorgoskodásunk eredményei

Helló Világ! Megkezdtük a “szeretem időszakot”, amikor mindenki a Ház épülésén szorgoskodik. Előtte azért rápihentünk. Vasárnap este megtartottuk az első szalonnasütős estünket, immáron az új kerti székekkel és asztallal. Ja, párnákat is vettük hozzá, minden szép kávé-színű és barna – itt sem a megszokott fehér vagy zöld mellett döntöttünk.  Tüzelő miatt nem kellett aggódnunk, mint… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!